Földgáz és villamos energia közbeszerzés

Esettanulmány


Központosított közbeszerzés hatálya alá eső intézményként 2021. évtől partnerünk földgáz és villamos energia beszerzéseit a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) felületén tudja csak megkötni, egy centralizált közbeszerzés keret rendszerén belül.

Segítségünket kérte 2020 novemberében, hogy egyrészt megfeleljen majd a központi előírásoknak, másrészt a szűkösebb költségvetés miatt, hogyan tudna energia megtakarítást és költségcsökkentést elérni.

Javaslataink alapján egy komplex megoldás körvonalazódott partnerünk számára, amely kiterjedt a jelenlegi anyagi keretei alapján összes potenciális területre.



A váltás hatására az ügyfél a következő pozitív változásokat tapasztalta


Gáz hálózattal kapcsolatos lekötött teljesítmény optimalizálása: 4,5 millió forint megtakarítás földgáz területen, már 2021.10.01.-től  

2 telephely esetén villamos energia rendszerhasználati díj visszaigénylése villamos hálózati elosztótól: 2,5 millió forint  

Előzetes kalkulációk 20 m/3 alatti fogyasztási helyek esetében (földgáz területen): 1,8 millió forint megtakarítás (nem minden fogyasztási hely esetén célszerű váltani)

Ingyenes beszerzési eljárás biztosítása a KEF felületén 2021-ben, az új eljárásnak megfelelő formában VAGY fenntartói csoportos beszerzés esetén szakértői támogatás díjmentesen a szükséges adatszolgáltatásokhoz. Energiapiaci tapasztalataink alapján javaslat beszerzés időzítésére, ami tekintve az energiapiaci árváltozásokat, éves szinten 15-30 % ár előnyt biztosít számára  

Partner számára folyamatos energetikai help-desk, segítségnyújtás energetikai pályázatokhoz

Elért eredmények


A siker titka a komplex megközelítés! Partnerünk 8,8 millió forintos megtakarítást ért el úgy, hogy biztosítva volt számára a folyamatos energetikai szakértői szolgáltatás.

  4.5M Ft

Megtakarítás földgáz teljesítmény optimalizálással



2.5MFt

Villamos energia rendszerhasználati díj visszaigénylése


1.8MFt

Megtakarítás 20m/3 alatti fogyasztási helyek esetében


Esettanulmányok


Közép-Magyaroszági Nagyvállalat

Partnerünk Közép-Magyarországi nagyvállalat, akit érint az idevonatkozó törvényi szabályozás általi kötelező almérősítés…


Részletek 

KKV a Közép-Dunántúli Régióban

Partnerünk a Közép-Dunántúli Régióban működő kkv, amelyet gazdaságilag különösen érzékenyen érintett a COVID...


Részletek

Önkormányzat​​

Partnerünk önkormányzat, aki megelégelte, hogy korábban milliós nagyságrendű szakértői díjazással, követhetetlen…


Részletek 

Földgáz és villamos energia közbeszerzés

Központosított közbeszerzés hatálya alá eső intézményként 2021. évtől partnerünk földgáz és villamos energia…

Részletek  

Kérje ajánlatunkat 


Amennyiben bizalmat szavaz nekünk és megküldi elérhetőségeit, elkészítjük testreszabott árajánlatunkat, amely semmilyen kötelezettséggel nem jár, viszont kiváló indikáció a megoldáshoz vezető úton!


Kérjük válasszon szolgáltatást!
Energetikai szakreferens
Közintézmények energiahatékonysági feladatai (KEF)
TAO kedvezmények energiahatékonyságra
Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP)
Energetikai audit
Energia beszerzés
Alternatív energia
Az e-mail címeket vesszővel válassza el egymástól.