Közel 443 millió forintos megtakarítást értünk el az önkormányzati földgáz-közbeszerzésben

2026. július 2. által
Közel 443 millió forintos megtakarítást értünk el az önkormányzati földgáz-közbeszerzésben
InFend Energy Kft.

Sikeresen lezárult a Dunavarsány Város Önkormányzata által vezetett konzorciumi földgázenergia-közbeszerzés. A 149 ajánlatkérő részvételével megvalósult eljárás eredményeként az önkormányzati szektor a következő két gázévben várhatóan mintegy 442,7 millió forinttal kevesebbet fordít földgázbeszerzésre a jelenlegi árakhoz képest.

149 ajánlatkérő, több mint 84 millió kWh földgáz

Az InFend Energy Kft. szakmai támogatásával lebonyolított konzorciumi közbeszerzésben összesen 149 önkormányzat, önkormányzati intézmény és gazdasági társaság vett részt.

Az eljárás teljes mennyisége:

  • 7 801 051 m³ földgáz,
  • azaz 84 079 434 kWh energia,
  • amelyhez ±30%-os mennyiségi opció kapcsolódik.

A jelentős beszerzési volumen erős piaci pozíciót és hatékony árversenyt teremtett, miközben az egyes ajánlatkérők önálló, saját nevükre szóló földgázenergia-szerződést köthetnek.

Két gázév alatt közel 443 millió forint megtakarítás

A közbeszerzési eljárásban elért árakat a jelenlegi földgázárakkal összehasonlítva a teljes konzorcium várható megtakarítása a két gázéves szerződéses időszak alatt megközelíti a 442 717 405 forintot.

Ez azt jelenti, hogy a részt vevő önkormányzatoknak, intézményeknek és önkormányzati gazdasági társaságoknak összességében közel 443 millió forinttal kevesebbet kell földgázbeszerzésre fordítaniuk a következő két gázév során, mint a korábbi árszint fennmaradása esetén.

Az elért eredmény közvetlenül javítja a résztvevők költségvetési helyzetét. A földgázbeszerzésen megtakarított összeg így más önkormányzati és intézményi feladatok finanszírozására fordítható.

A tudatos időzítés meghozta az eredményét

A közbeszerzés előkészítése során kiemelt figyelmet fordítottunk az energiapiaci folyamatokra és az eljárás megfelelő időzítésére. A nemzetközi geopolitikai események, a tőzsdei földgázárak ingadozása és a kereskedői ajánlatok rövid érvényessége miatt különösen fontos volt, hogy az ajánlattételi szakasz kedvezőbb piaci környezetben valósuljon meg.

Korábbi energiapiaci tájékoztatásunkban is hangsúlyoztuk, hogy a közbeszerzés megindításának időpontját nem kizárólag egy előzetes ütemtervhez, hanem az aktuális piaci körülményekhez kell igazítani. Szakértői csapatunk ezért folyamatosan figyelemmel kísérte az európai földgázpiac, különösen a TTF tőzsdei árainak alakulását.

A most elért közel 443 millió forintos megtakarítás igazolja, hogy a tudatos előkészítés, a piaci folyamatok napi szintű követése és a megfelelő beszerzési időpont kiválasztása érdemi pénzügyi eredményt teremthet az önkormányzati szektor számára.

A konzorciumi közbeszerzés ereje

A konzorciumi energia-közbeszerzés egyik legfontosabb előnye, hogy a résztvevők fogyasztási mennyisége együttesen jelenik meg a piacon. A nagyobb versenyeztetett mennyiség erősebb alkupozíciót teremt, növeli a kereskedői érdeklődést, és kedvezőbb árak elérését teszi lehetővé.

A konstrukcióban a kisebb fogyasztású önkormányzatok és intézmények is részesülhetnek a nagy beszerzési volumen előnyeiből, akár akkor is, ha saját fogyasztásuk önmagában nem érné el a közbeszerzési értékhatárt. A konzorciumi eljárás emellett csökkenti az adminisztrációs terheket, miközben az egyes résztvevők külön, névre szóló szerződéssel rendelkeznek.

A fogyasztási eltérések csoportszintű kezelése további biztonságot jelenthet: az egyes intézmények alul- vagy túlfogyasztásából eredő kockázatok nem kizárólag az adott fogyasztót terhelik, hanem a teljes konzorciumi mennyiségen belül kezelhetők.

A földgázenergia-közbeszerzési konzorcium vezetője Dunavarsány Város Önkormányzata volt. A sikeres eljáráshoz elengedhetetlen volt a konzorciumvezető, a részt vevő ajánlatkérők és az eljárásban közreműködő szakemberek összehangolt együttműködése.

Köszönjük Dunavarsány Város Önkormányzatának a konzorcium vezetése során végzett munkáját, valamint mind a 149 ajánlatkérő bizalmát és együttműködését.

Teljes körű szakmai támogatás az InFend Energytől

Az InFend Energy Kft. a konzorciumi energia-közbeszerzések teljes folyamatában támogatja partnereit:

  • a fogyasztási adatok összegyűjtésében és ellenőrzésében,
  • a műszaki dokumentáció elkészítésében,
  • a konzorcium megszervezésében,
  • az energiapiaci folyamatok elemzésében,
  • a közbeszerzési eljárás előkészítésében és lebonyolításában,
  • a szerződéskötési folyamat koordinálásában,
  • valamint a szerződéses időszak során felmerülő energetikai és kereskedői kérdések kezelésében.

Célunk, hogy az önkormányzatok és intézményeik kiszámítható, jogilag stabil és költségvetésileg tervezhető energiaellátáshoz jussanak, miközben a konzorciumi fellépésből eredő pénzügyi előnyök a lehető legnagyobb mértékben érvényesülnek.

A most lezárult földgázenergia-közbeszerzés eredménye egyértelműen bizonyítja: az önkormányzatok összefogása, a megfelelő piaci időzítés és a szakszerű közbeszerzési előkészítés százmillió forintokban mérhető megtakarítást eredményezhet.

benne Hírek